Srí Lanka – Az Oroszlánsziklától a Ravana vízesésig. (2. rész)

Srí lankáról egy 3 részes bejegyzés sorozat készült, amennyiben az összeset el akarod olvasni, akkor ITT kezd az „utazást„.

Srí Lanka 4. nap – Sigiriya „Oroszlánszikla” – Dambulla – Matale – Kandy

Kora reggel indultunk az ősi sziklavár meghódítására, Srí Lanka egyik legizgalmasabb műemlékéhez, amely 1982-ben nyolcadiknak kapta meg a világban az UNESCO Világörökségi címet. A buja kertekkel, mesterséges tavakkal, vízgyűjtő medencékkel körülvett erődítmény legfelső szintjére egykor egy hatalmas, kőbe faragott oroszlán száján keresztül vezethetett az út, ám mára csupán a helyszínnek nevet adó fenevad mancsai maradtak meg. Így lehetett vagy nem, most is – fej nélkül, csonkán is – megálljt parancsol a látogatóknak, hogy elmerengjenek a palota hajdani pompáján. Sziklatemplomok, fürdők, tavak, barlangok, a gránitsziklán kialakított függőkertek, teraszok, Ázsia legrégebben tervezett kertjei találhatók itt.

A síkságból meredeken kiemelkedő sziklatömb több mint 200 méter magas, kb. 1400 lépcsőfok megmászása után jutunk fel a szikla tetejére. De megéri, mivel felejthetetlen panoráma tárul elénk. Útközben sok fotószünettel, majomkísérettel igazán nem is tűnik soknak az a lépcső. Aki pedig úgy érzi, hogy egy kis segítséggel könnyebben kapaszkodik fel a sziklára, nos annak a lépcső alján akad helyi támogató is, de az ne csodálkozzon azon, ha az út végén azért pár rúpiával megrövidül a pénztárcája, ugyanis a segítség nem önzetlen, az ellenszolgáltatás elvárt.

A táblán jelzett vadméhek szerencsére most nem jelentek meg, nem is szerettem volna kipróbálni a Srí Lankai kórházi ellátást.

477-ben Kásjapa, a király törvényen kívüli fia – a király katonai parancsnok unokaöccse, Migara segítségével – puccsal elfoglalta Dathuszena király trónját. A törvény szerinti örökös, Moggallana, az életét féltve elmenekült Dél-Indiába. Kásjapa Moggallana támadásától tartva költöztette el a fővárosát és lakhelyét a hagyományos fővárosból, Anuradhapura városából a biztonságosabb Szigirijába. Kásjapa király uralkodása alatt (477–495) Szigirija összetett erődítménnyé és várossá fejlődött. Ebből az időből való a sziklacsúcson és a körülötte lévő díszes építmények többsége, köztük a védelmi építmények, paloták és kertek.

A történet szerint Kásjapa a saját apját élve befalaztatta, és a trónt elbitorolta a törvényes örökös, fivére, Moggallana elől. Moggallana Indiába szökött, de bosszút esküdött. Moggallana hatalmas sereget toborzott és visszatérve Srí Lanka szigetére 495-ben legyőzte Kásjapát. A csatában Kásjapát saját emberei cserben hagyták, aki ezt követően öngyilkosságot követett el saját kardjával. Moggallana újra Anuradapurát tette meg fővárosának, és Szigirijában buddhista kolostor komplexumot hozott létre, amely egészen a 13-14. századig működött. A következő 3-4 évszázadról nem maradtak fenn feljegyzések, majd a Kandy királyság előőrseként működött egy ideig.

Miután Mogallana visszaszerezte hatalmát, a fővárost apja városába, Anuradhapurába vitte vissza. Sigiriya elnéptelenedett, benőtte a dzsungel és több, mint 1300 évig rejtve maradt a kíváncsi tekintetek előtt. Az 1800-as évek közepén egy angol utazó fedezte fel távcsövével a sziklamélyedésben a gyönyörű falfestményeket. Ezután került a figyelem középpontjába az érdekes formájú szikla és történelme, majd megkezdődtek a rekonstrukciós munkálatok a helyszínen.

Sigiriya freskók

Lefelé ereszkedve a szikláról elágazik a lépcső és hamarosan egy merész csigalépcsőben kapaszkodik fel a sziklafal mentén, aminek a tetején egy beugró barlangba érkezünk, ahol az ősi Égi Leányok freskóit tekinthetjük meg. A régészek úgy vélik, hogy az eredeti Sigiriya-festmények valamikor az oroszlán szikla teljes homlokzatát beborították, 140 méter hosszú és 40 méter magas felületével talán a világ legnagyobb festménye lehetett akkoriban. Jól látszik, hogy milyen is lehetett a kor nőideálja. Arról nincsenek információk, hogy kiket ábrázolnak a freskók, lehetnek például Kassapa háremének tagjai, vagy papnők, akik szertartást végeznek, de az mindenképp közös bennük, hogy hatalmas, kerek, fedetlen mellekkel ábrázolták őket. Jelenleg a festményeket nem lehet fotózni, börtönbüntetés jár érte, így azt viszont nem szerettem volna kipróbálni Srí Lankán, így netről mentett képeket hoztam ide.

Képek forrása

A tükörfal

A freskók előtt találjuk a “Tükörfal”-at. Ez egy olyan simára csiszolt fal volt korábban, hogy a király láthatta volna a tükörképét a felületén, amit az elmondások szerint tojásfehérjével vontak be. Mára azonban megkopott és elveszítette ezt a különleges képességét.

Miután jól elfáradtunk a sziklamászásban, még visszatértünk a Kaveri Hotelbe, hogy megreggelizzünk, és kicsit felfrissüljünk. Még utoljára megcsodáltuk a mangó ültetvényt és a tavirózsákat, majd útnak indultunk egy igazi selyem üzletbe, ahol rengeteg kasmír anyagot és ruhát csodálhattunk meg. Kaptunk egy kis ízelítőt a kasmír fajtákból, megnézhettük, megtapogathattuk a szebbnél szebb sálakat, ruhadarabokat. Hatalmas élmény volt, hogy fel is próbálhattuk a helyi népviseletet, a női szárit, és a férfi szarongot. Alig tudtunk választani a rengeteg gyönyörű ruha közül, sőt még egy kis bindi*-t is kaptunk a homlokunkra, ami egész napra velünk maradt.

*(A bindi elnevezés, a szanszkrit bindu szóból származik, aminek jelentése: pont. Ez rendszerint egy higany-szulfát porral festett cinóberpiros illetve narancsvörös színű pötty, melyet az indiai asszonyok homlokukon szemöldökük közé festenek. Mivel Párvati istennő szimbólumnak tartják, a bindi az asszonyi, illetve a női energiát jelzi, és úgy vélik, hogy viselete az asszonyt és az urát egyaránt védelmezi. Hagyományosan a házasság jelképe volt, azonban idővel díszítő elemmé vált, és ma már a fiatal leányok és hajadonok homlokán ugyancsak fellelhető. Az özvegyek azonban, általában nem viselnek bindit. Ma már a színére és az alakjára sincsenek kötelező előírások, a bindik különböző színekben, alakban és formában, valamint különböző anyagokból készülnek.)

Itt a nők nagy része nem csak ünnepi alkalomkor, hanem nap mint nap viseli a szárit. Ez egy 7 m hosszú textília, amelyet hagyományaik szerint megszabott módon magukra tekernek. Alatta a felsőtestükön egy rövid ujjú derékig érő testhezálló felsőt viselnek. Fantasztikus érzés volt ebben a ruhában lenni, szinte királynőnek érezte magát az ember benne (na jó, én amúgy is Király vagyok, ezt nem győzöm hangsúlyozni, hát még ebben a ruhában 😊).

Miután a sikeres bevásárlás is megtörtént, elindultunk Dambullába, hogy megnézzük a sziget legnagyobb és legszebb állapotban fennmaradt buddhista barlangszentély-együttesét és Dambulla Arany Templomát, tetején Srí Lanka 6. legmagasabb (30 m) arany Buddha szobrával. Az UNESCO világörökségi védettséget élvező szentélyek csarnokait díszítő freskók és szobrok a buddhista művészet igazi gyöngyszemei.

A felfelé vezető úton pár rúpiáért vásárolható tavirózsa és lótuszvirág, felajánlásként Buddhának. A buddhista mítosz szerint, Buddha a lebegő lótusz tetején jelent meg, és a földön tett első lépései helyén pedig lótuszvirágot hagyott. A lótuszt tisztának tartják, mivel minden reggel képes a homályos vízből kilépni és tökéletes tisztaságban kibontakozni. A felszínre törés továbbá a vágyakozásra utal, és a lelki megvilágosodáshoz kapcsolódik. A sziklafalban öt jelentősebb és több kisebb barlangszentélyt alakítottak ki, melyek vélhetően már jóval a buddhista tan Sri Lankára érkezését megelőzően használatban voltak. A templom fontos kultikus központtá vált, s az egymást követő uralkodók, évszázadokon keresztül tovább alakíttatták, építették a díszes csarnokokat. Barlangjaiban 2000 négyzetméteren számos falfestmény és szobor található. A barlangjában mintegy 153 szobor, köztük a 15 méteres Buddha várja évszázadok óta türelemmel az utazót.

A domboldal lábánál pedig már újkori épületként, 2000-ben japán buddhisták adományából épült fel az Arany Templom, amit Dambulla szent városának ajándékoztak tiszteletük jeléül, de ez valójában egy buddhista múzeum. Az egészet méltóképpen „megkoronázza” a híres dambulla-i, tanító pozícióban ábrázolt arany Buddha szobor, ami az épület tetején lett kialakítva.

A környéken jó néhány majomcsalád él, villámgyorsan ugrálnak egyik fáról a másikra. Teljesen megszokták az emberek közelségét, szívesen eszegetnek a fákon termő gyümölcsökből, amit nagy szeretettel dobálnak le róluk, akár a bámészkodók fejére is. Sőt nem csak a fákról, hanem a kukákból is szívesen szedik elő a csemegéket, akár egy kis kávé maradék is jól jöhet. Nagy élmény a közelükben lenni és látni, ahogy a hasukon cipelve a kicsinyeiket szinte pózolnak a kamerának.

Elhagyva az Arany Templomot, és a sziklatemplomokat, Mataléban egy fűszerkertet látogattunk meg, ahol rengeteg gyógynövényt ismertetett a tulajdonos. Számtalan betegségre adhatnak gyógyírt ezek a gyógynövényből készült termékek, de azért nem árt, ha hiszünk is természet gyógyító erejében. Biztos, ami biztos alapon, beszereztünk egy piros olajat, hogy bármire IS tudjuk használni 😉. A bátrabbak benevezhettek egy masszázsra, legyen az láb, hát, váll, kinek mi esett jól.

Felfrissülve útnak indultunk Kandy felé, hogy megnézzünk egy eredeti, kulturális táncshow-t. Fantasztikus táncokat láthattunk a kandy kulturális centrumban, ahol már foglalt helyek vártak bennünket. Láthattunk itt üdvözlő dobszertartást, ami kagyló fújásával kezdődik, ezzel idézik meg a sziget védőisteneit. Felajánlás táncot, amit a lányok táncolnak lámpással a kezükben a tánc elején és végén, amit az isteneknek szintén felajánlásként teszik a tánctehetségükért.

A Nága (Kobra) Király és a Gurulu mitikus madár harcát, Raban táncot, ami egy hagyományos tánc, alapja a csörgődob, ami két oldalas dob. Ezt férfiak és nők is táncolhatják. Pávatáncot, amit csak lányok táncolnak, és a mitikus pávát személyesítik meg, amikor a háború istenét, Skandát vitte a hátán. Panatheru Natumat, itt a csörgők kívülről vannak kapcsolva a dobhoz, a háborúk utáni győzelmet ünneplték így. A tánc cselekménye a csatába induló szingaléz harcosok akrobata mutatványaival egészül ki. Hátra-előre szaltókat, pörgéseket, tűzfújásokat, különféle akrobatikus elemeket láthattunk tőlük fáradhatatlanul, csak elismerés illeti a fiúkat. Mindvégig meseszép ruhákban csodálhattuk őket.

Ráadásként a műsor végén egy parázsjárás mutatvány tette fel az I-re a pontot. Egy vastálcán előre felizzított faszénen lépkedett végig két táncos fiú, amit rengeteg tűzfújás is követett. Amit a nagyérdemű közönség hatalmas tapssal, és némi apróval jutalmazott a kijárat felé menet. Számunkra, akik nem jártasak ebben a rituáléban, (a világ számos országában ez nem meglepő) igazán lenyűgözött bennünket ez a mutatvány.

Kandy – Szent Fog Temploma

Ekkor még nem ért véget a nap, innen átmentünk a buddhisták nagy zarándokhelyére, ahol a világ legféltettebb relikviáját őrzik, a Szent Fog Templomba. A templomhoz érkezéskor le kell adni a lábbeliket, mert Srí Lankán minden szent helyre csak mezítláb (esetleg zokniban) és vállakat eltakaró ruhában léphetsz be, még az udvaron, sőt a kertekben is le kell vetni a szandikat, papucsokat.Az első, ami itt meglepett, az a rengeteg, a világ minden tájáról ide érkező ember, és a fülsiketítően hangos dobolás. Arra az időpontra érkeztünk, amikor 5 percre láthatást biztosítanak, hogy megnézhesd Buddha jobb szemfogát. Vagyis nem teljesen, mert csak egy aranyozott sztupát látni, amiben a szemfog van, de azt sem sokáig, mert folyamatosan terelik előre a tömeget, hogy minél többen láthassák az aranyozott ereklyét. A túldíszített szentélyben alig halad a sor, egymást lökdösve kerülünk mindig beljebb a szemfoghoz. Sajnos fotózni ott sem lehet, így majd csak az emlékezetünkre fogunk hagyatkozni, hogy az aranyozott pici sztupában vajon hol is lehet a fog. A Szent Fog előtti területen hatalmas asztal áll, ahová a virágokat lehet elhelyezni felajánlásként, amit odakint vásárolsz pár rúpiáért. Attól óvakodjatok, hogy a kezetekben lévő virágot megszagoljátok, mert a monda szerint elkárhoztok. Én sajnos erről az információról lemaradtam, de majd itthon imádkozom a lelki üdvömért. Az illatot nem tudom leírni, de ha több tucat kosárnyi illatos virágot el tudtok képzelni egy helyen, akkor már érezhetitek is.

Ebbe a napba ennyi fért bele, azt hiszem kimaxoltuk teljesen. Megérdemelten foglaltuk el a szállásunkat a Thilanka hotelben, ahol mily meglepő módon (Zsuzsának köszönhetően) a királyi lakosztályokat kaptuk. A vacsorában sem találhattunk kifogást, annyiféle különleges étel volt a terítéken, hogy a király is megirigyelhette volna ezt a fenséges tálalást.

5. nap – Ékszermúzeum – Királyi Botanikus Kert – Nuwara Eliya – Ella

Reggeli után indultunk a drágakő csiszoló ékszermúzemba, ugyanis az ország híres a drágaköveiről is. Egy kisfilmen ízelítőt kaptunk (magyar nyelven) arról, hogyan is bányásszák a drágaköveket Srí Lankán. Ezt az ősi módszert még ma is alkalmazzák a bányászatban. Sikeresen megmászhattunk mi is egy ilyen belső járatot, amit az épületben kialakítottak. Láthattuk a kútszerű aknát, és az abból elágazó vájatokat. Mindezek után megnézhettük, hogyan is csiszolják a drágaköveket, amelyek néha csak egy kavicsnak tűntek. Rutinos szakértelem és szaktudás kell ahhoz, hogy a csiszoló meglássa a kőből kialakítható formát, és azt valóban meg is alkossa. Előre megtervezett, papírra vetett formák, alakzatok alapján készítik el a gyűrűket, nyakékeket, karkötőket, és minden szépséget, amit már egy másik hatalmas teremben megcsodálhattunk. Megismerhettük a drágakövek fajtáit, keménységeit, színeit. Sajnos ebből nem sok maradt meg a fejemben, csak annak a rengeteg ékszernek a látványa, ami a vitrinekben volt. És igen, abból is csak a látvány…mert még a hatalmas százalékos engedmény ellenére is elég borsos áron mérték a „kavicsokat”.

Mindezek után elindultunk felfedezni a Királyi Botanikus Kertet, ahol rengeteg különleges, több százéves fákat csodálhattunk meg. Itt nagyon jó dolgunk volt, kisautóval száguldottunk végig a parkon, ahol érdekesebb fa vagy növény volt, ott megálltunk, kicsit körbenéztünk, és indultunk is tova. Soha nem látott kolbászfát, ágyúgolyófát, Napóleon sapka virágú fát is láttunk, rengeteg különböző fajtájú pálmát, bambuszt, és még ki tudja mennyi féle cserjét, bokrot. Megnéztük az orchidea virágházat is, ahol inkább már szinte csak elnyílt virágok voltak, itt csak belegondolhattunk, hogy milyenek is lehetnek teljes pompájukban mikor virágoznak. Egy egész napot biztosan kellene szentelnünk a kertre, ha gyalogos túrában gondolkodnánk.

Nuwara Eliya, a Kis Anglia felé vettük az utunkat, a buszból kitekintve már fel-fel tűntek a teaültetvények. Aztán egyre több és több ültetvény bukkant elő a fák közül, míg végül megérkeztünk a szerpentinekkel telített úton a „Blue Field Tea Gardens Pvt.” teagyárba, és ízelítőt kaphattunk a ceyloni tea készítéséről. Itt látthatuk a már leszüretelt tealevelek szárítását, őrlését, megnézhettük a különböző méretű tealevelek közötti különbséget. A kész teafüveket nemzetközi jelzésekkel látják el, mint pl. OB, PEKOE, BOP, BOPF, GOLDEN TIPS, SILVER TIPS, GREEN TEA, OPA. Minél nagyobb levelű a tea, annál világosabb a főzet, a legerősebb fekete teát a már szinte por alakúból lehet főzni. Ezek után jól meg is éheztünk, így az étteremben nagyon finom ebédet ettünk, majd le is öblíthettük egy csésze finom ceyloni teával. A shopban mindenki kedvére válogathatott a már „jól” ismert teákból, a különféle gyümölcsös, gyógynövényes, mézes, és még ki tudja milyen színű, ízű teákból, akár díszdobozban, akár papírzacskóban, kinek mire futotta.

Folytatva utunkat felfelé a szerpentineken, egyszer csak azt vettük észre, hogy egy fiatal srác hatalmas virágcsokorral integet felénk. Nem is igazán tudtuk mire vélni a dolgot, hiszen a busszal a kanyarokban lehetetlen volt megállni, nemhogy még virágot venni. De, amikor a kanyart elhagytuk, a srác megint ott termett a következő útszélen a virágcsokorral. Amíg mi kanyarogtunk, ő egy meredek ösvényen mindvégig utánunk futott, és ismét elénk került, hogy megmutassa, még nála van a csokor. Persze a buszból ezt nézni egyszerűbb volt, mint neki a felfelé utat megtenni az ösvényen, lelkesen szurkoltunk és integettünk is neki, mígnem az utolsó kanyarban a barátunk leállíttatta a buszt, erre a srác felugrott, és a mi grán lovag ismerősünk megvette tőle az egész csokor virágot, amiből aztán a busz hölgy utasai kaptak egy-egy szál virágot! Hát kell ennél több a mai napra?

Megérkezve Nuwara Eliya városába az épületek valóban emlékeztettek az angol építészeti stílusra, a klíma kellemes, a hőmérséklet jóval alul marad a déli részektől. Első utunk a piacra vezetett. Fantasztikus árukínálat mindenből, ismert és ismeretlen gyümölcsök tömkelege, tészták, rizsfélék, szárított és élő halak, húsok, rágcsák, amit csak elképzelni tudtok. Hatalmas élmény, bár a húsos pultoknál azért én már gyorsan visszafordultam.

Még egy nagyon fontos momentum volt a piacon, a RUHA piacon. Mivel a North Face kabátok (mint megtudtam) itt készülnek Srí Lankán, ezért mindenki beszabadult az árusokhoz, és kereste a megfelelő színt és méretet, mert ugye nem lehet innen hazamenni eredi kabát nélkül. Jelentem a vásárlás sikeres volt mindenkinek!

Ezek után megnéztük Srí Lanka legrégebbi postahivatalát, ami kb. 400 éves. Itt akár képeslapot is adhattunk volna fel az itthon maradottaknak. Na ez kimaradt, talán majd legközelebb.

Megérkezve Ella Gap Hotelbe fáradtan, de jóleső érzéssel foglaltuk el szobáinkat. Még egy kis pezsgőzés is belefért vacsora után a pihenésbe, a saját hatalmas erkélyükön. Ugyanúgy, mint az eddigi szállások, ez a hotel sem okozott csalódást. Bár az étterem része kicsit kisebb volt, mint az eddig megszokottak, azért bőven jutott vacsora és reggeli is, senki nem maradt éhes.

6. nap – Kis Adam’s Peak – Ravana vízesés – Buduruvagala templom – Tissamaharama

Még reggeli előtt, kora hajnali indulással, nehogy elszokjunk a korai keléstől, kb. 5:30-as kezdéssel elindultunk napfelkeltét nézni a a Kis Adam’s Peakre. Útközben pár lépcsőt és követ azért megmásztunk (kb. 2 óra oda-vissza), pontosan nem is emlékszem mennyi volt, de amikor felértünk, a csend, a várakozás, a fények, a látvány olyan megnyugvással töltötte el az embert, hogy mikor a Nap kikandikált a hegycsúcsok és a felhők közül, mintha nem is e világon éreztük volna magunkat. Nem győztünk gyönyörködni, és csodálni a természet alkotta szépséget. Annak örömére, hogy mégiscsak a földön járunk, a hegy tetején koccintottunk egyet a jó magyar pálinkával, mert még mindig kitartott a lendületet adó hazai nedű.

Visszafele úton a hotelhez megálltunk a Ravana vízesésnél, ami Srí Lanka legmagasabb vízesése. Hatalmas erővel zúdul alá, már a hangja is tekintélyt parancsoló. De mindez a pózoló majmocskákat ugyan nem érdekli, nagyon szívesen fotózkodnak a turistákkal, jobbnál jobb pózokat mutatva. Aki megéhezik, az a helyi asszonyok által kondérban főzött/sütött ételeket is megkóstolhatja.

Miután visszaérkeztünk hotelünkbe, elfogyasztottuk a reggelinket, és bevetettük magunkat a hatalmas, feszített víztükrű medencébe, ahonnan a kilátás egyszerűen fantasztikus volt a dzsungelre. Minta egy őserdőben rejtőzködtünk volna, és egy vízgyűjtőben élveztük volna a pancsolást, de szerencsére a vadállatoktól nem kellett félnünk, senki nem volt veszélyben .

Ezek után elindultunk a Buduruvagala buddhista vallási templomot meglátogatni. Ez valaha a Ruhunu (déli) tartomány vallási centruma volt, és ma is egy kolosszális, a sziklából kifaragott szoboregyüttest láthatunk itt. Ezek egy elefántra emlékeztető sziklából kerültek kifaragásra valamikor a 8-9. század környékén. A szoboregyüttesben hét alak ismerhető fel. Középen a Múlt Buddhája (Deepankara Buddha), kétoldalon pedig egy-egy Mahayana Botthisattva, két-két kísérővel. Ez Srí Lanka legnagyobb, élő kőből kifaragott, álló Buddha-szobra, sőt, a világon a legnagyobb, melyet a Mahayana-csoport tagjai faragtak. Magassága 13 méter. Itt szintén kötelező volt a térd eltakarása, és a mezítlábas belépés a templom szentélyébe. Mivel nagyon melegen sütött a nap, ezért elég forrónak mutatkozott a talaj, így nem túl sok időt lehetett tölteni közvetlenül a hatalmas kőszobrok előtt.

A tűző nap elől egy kis kávéra és koktélra Sam’s Caffe-ja nyújtott menedéket, ahol pávát, és akár varánuszt is lehetett látni, ha valaki éles szemmel figyelte a folyót.

Tissamaharama-ba érkezésünk után elfoglaltuk szállásunkat a Hotel Tamarind Tree hotelben. Itt megint fantasztikusan buja környezet, medence és finomságok vártak ránk, sőt figyelmesen nézve még két menyasszony fotózását is végig nézhettük, akik nem a megszokott fehér ruhát, hanem gyönyörű hímzett bordó ruhát viseltek. Kihasználva a medence adta lehetőségeket, rápihentünk a másnapi szafarira.