A sátrazás és a Pireneusok külön-külön is meglehetősen izgalmasan hangzanak, hát még ha összekombináljuk a kettőt. Sosem sátraztam még 1-2 napnál többet, azt is egy zenei fesztiválon, a Balaton partján, 30 fokban, amikor is nem nagyon volt más dolgom, mint nagyjából szalonképessé varázsolni magam, és bulizni, strandolni, koncerten tombolni.
Most is egy fesztiválon jártam, csak most nem koncertek miatt gyűltek össze az emberek a „nagyszínpad” előtt, hanem azért, hogy előadásokat hallgassanak, workshopokra üljenek be, megismerjenek más, hozzájuk hasonló attitűddel rendelkező embereket, eszmét cseréljenek és networkingeljenek (de szép kifejezés ez :)).
Miről is szól ez a fesztivál?
Digitális nomádok. Businessmenek és womenek, coachok, kreatívok, freelancerek, akiket a munkájuk nem szorít be egy adott város adott irodájának válaszfalakkal határolt szigetébe. Utaznak, és a világ bármely pontjáról, akár egy fára épített kis kuckóból – kilátással Ubud rizsföldjeire – a laptopjuk, és a mobilinternetük segítségével írnak, leveleznek, projekteket managelnek, irányítják az üzleti ügyeiket, konferenciát/fesztivált szerveznek, dolgoznak.
Érkezés a fesztivál trületére
Hétfő este amikor megérkeztünk a táj, a hegyek, a völgy, a felhők az égen, a fesztivál területén álló kis kőházak, a már felállított sátrak azonnal magukkal ragadtak. Az Isten háta mögött voltunk kettővel, civilizációnak nem sok nyoma volt körülöttünk, de valahogy jó érzés volt itt lenni. Én nem résztvevőként, hanem önkéntesként érkeztem a Pireneusok közé. Még nem tudtam, hogy mi lesz a feladatom, még nem tudtam, hogy pontosan mi vár rám/ránk az elkövetkező 6 napban, de izgatottan vártam.
Az első feladat amivel kapásból meg kellett küzdenem az a saját sátram felállítása volt. 28 éves vagyok, és még soha az életben nem raktam össze sátrat. Ezer köszönet a kék-fehér sportáruháznak (Decathlon) az egyszerűen/gyorsan összedobható sátrakért! Nagyjából 5 percbe tellett felállítani a vízhatlan tárborhelyem (vízhatlansága a későbbiek során igazán jelentőségteljesnek bizonyult). Az egyik felébe a matracot, és hálózsákot pakoltam, a másik felében pedig a kis gurulós bőröndöm, és a többi apróság kapott helyet, valójában egészen otthonosra sikerült.
Napjaink a fesztiválon
Másnap reggel megkaptuk az első napi beosztást. Első körben segítettünk a szállásokat vendégképessé varázsolni, ágyneműt húztunk fel, pakoltunk, takarítottunk. Én ezután az infópulthoz kerültem, a helyi „valutát” váltottam :). A fesztivál területén belül csak a helyi fizetőeszközzel, Tokennel tudtak fizetni a vendégek. Apró kis színes zsetonok voltak ezek, amiket páran – jogosan -FunnyMoney-nak hívtak. Annyi ilyen kis FunnyMoney fordult meg a kezemben napközben, hogy néha ezekkel álmodtam, de egy szavam sem lehet, mert az önkéntesek egy része az esőben javította a sérült, meghibásodott sátrakat (respekt!), amíg én az infósátor védelmező ponyvája alatt, ha nem is meleg, de legalább száraz helyen ücsörögtem, és mosolyogva fogadtam az újonnan érkező fesztiválozókat.
Mit ettünk?
Elég nagy foodie hírében állok, szóval essen pár szó a kajáról is. Jómagam imádok főzőcskézni, de őszintén szólva néha még azt is nehéz megállapítanom, hogy 1 vagy 2 személyre mennyit kell főzni, szóval valamelyest teljesen érthető a szervezők zavara is, hiszen nekik 300-400 (esetleg mindenféle ételintoleranciában szenvedő, vagy vegán, vegetáriánus étrendet követő) résztvevőre kellett kalkulálniuk a fejadagokat. Na ez volt az első (számunkra is érzékelhető) nagy akadály, amivel a szervezőknek a helyszínen meg kellett küzdeniük (első, ha az érkezésem előtti, sátrakat összedöntő vihart nem számolom). Mi csak úgy hívtuk a jelenséget, hogy „Az éhezők viadala”. Amúgy jófej volt a séfgárda, és valójában finomakat is főztek, de ha nem álltál időben libasorba az ebédért, vacsoráért, akkor könnyen megeshetett, hogy
A, Félórákat ácsorogtál kajára várva, mert mindenki egy időben éhezett meg, illetve néha úgy tálaltak, mintha az Instára készültek volna napi menü fotók. 🙂
B, Konkrétan nem jutottál kajához, mert a fejadagok kiszámolásánál elcsúszott valami.
Na jólvan, azért nem eszik olyan forrón azt a kását (vagy kihűl, lásd A, opció, vagy nem is jut, lásd B, opció :P) éhen végül is senki sem halt, úgyhogy a hisztit itt be is fejeztem 🙂
Az előadások tematikáját nem különösebben célom itt részletezni, önkéntesként nem is azért voltam ott, hogy minden előadáson és workshopon részt vegyek, de pár klassz programra sikerült azért így is bejutnom, amiért ezúton is köszönet! (Itt egyébként meg lehet lesni az előadások tematikáját) Én sokkal inkább az egész élményt, a hangulatot szeretném átadni, amit ott megéltem. Nagyon jó kis csapat jött össze a fesztiválon, önkéntesek és résztvevők egyaránt. Hamar összekovácsolódtunk, gyakorlatilag megállás nélkül nevettünk. Néha kínunkban, de legtöbbször jókedvünkben, néha azért mert együtt szenvedtünk a hajnalban csontig hatoló hidegtől (najó, lehet túlzok, de aki ismer, az tudja, hogy mennyire tudok fázni) néha azért, mert együtt áztunk bőrig a szakadó esőben, néha pedig azért, mert reggel az olasz kávézós srácok póló nélkül szolgálták fel a kedvenc reggeli FlatWhite-unkat. Ha valakinek kajája volt, akkor azt osztotta meg, ha valakinek plusz takarója, akkor azt dobta be a közösbe. Tudom milyen csöpögősnek hangzik, de ott akkor a Pireneusok között kicsit olyanok voltunk egy hétig, mint egy nagy család, de legalább is úgy éreztük, hogy már ezer éve ismerjük egymást.
Kedvenc fesztiválpillanatok
Nagyon sok kedvenc pillanatom volt az egy hét alatt. Azt sem tudom melyikkel kezdjem. Vajon azzal, amikor több tucatnyian kifeküdtünk éjszaka a fűre, és a tök sötétben együtt kémleltük a csillagokat, együtt hallgattunk meg rengeteg új, és érdekes információt, a galaxisokról, a tejútról, csillagképekről, bolygókról, fekete lyukakról?
Vagy azzal, amikor ugyanezen ezer meg ezer fényes kis ponttal teli szabad ég alatt színesen villogó fejhallgatóval a fejünkön táncoltunk? (a silent disco óriási flash!) Vagy amikor a közeli tavon szakadó esőben kajakoztunk, miközben kisütött a nap, és a vízcseppeken megcsillanó fények szivárványt varázsoltak a szemünk elé? Egyik lába a tó egyik partján, másik a másik partján , a víz pedig olyan kellemesen meleg volt, hogy ruhástól ugrottunk be a kajakokból a tóba. A pikniket és a drónreptetést sem hagytam volna ki.
Imádtam. Az egészet. Úgy ahogy volt.
Ott, akkor lehet, hogy nehezebben viseltem a hajnali szakadó esőt, meg a sátorban dupla hálózsákban vacogást, de az új ismeretségeket, barátságokat, az összemosolygásokat, beszólogatásokat, a könnyes kacagásokat semmiért sem cserélném el. Ha lesz jövőre is, én biztosan ott leszek, akár résztvevőként, akár önkéntesként. Ez volt az első ilyen fesztivál/konferencia, egy kósza gondolatból született koncepció, ami a fejekből, és a papírról (google docs-ból :)) kikerült a 3D-s valóságba, rengeteg embert, inspirációt és motivációt sűrített egy kis völgybe Barcelonától északra, ahol reggelente vattacukorral teltek meg a völgyek, esténként meg a csillagos ég alatt táncoltak a résztvevők.
És hogy a fentieken kívül én személy szerint mit kaptam a fesztiváltól? Talán egy kis bátorságot, egy csipet motivációt, vagy csak egy kis őrültséget, és talán már nekem is megvan az egyirányú repjegyem a következő úti célomhoz, mint ahogy MissHammock Dórinak is megvolt az első kétnapos FreedomXfest után. Engem az ő blogbejegyzése vitt el a fesztiválra, talán az én bejegyzésem pedig pont Téged fog arra inspirálni, hogy eljöjj a következő rendezvényre, vagy hogy fogd magad, és kilépj a mókuskerekedből, a komfortzónából és elsőre teljesen őrültségnek tűnő döntést hozz meg.
Érdekelnek még utazós sztorijaim? Olvasd el az első spanyolországi kalandomat Barcelonában ITT, vagy válogass a többi utazós sztorim között ITT.
