
Kipróbáltuk a Ropogót!
Már amikor a szlogen szembe jött Ki rántott már ilyet? Tudtam, hogy ebből csak jó sülhet ki. 🙂 És tényleg! Ha emlékeztek még, korábban említettem, hogy én alapból nem feltétlenül vagyok oda a rántott dolgokért, de a Ropogónak sikerült levennie a lábamról ezekkel az elképesztően finom fogásokkal, amikben találkozik a magyar konyha, a keleties ízvilág, és kicsit a mediterrán is beköszön.
Olyan íz- és színkavalkádban részesültünk a @ropogo_muzeum jóvoltából, hogy Veletek is meg kell osszam az élményt, mert hasznos lehet a listátokon egy ilyen hely!
Vegán is meg nem is?
Főleg akkor lehet hasznos elmenteni magatoknak a Ropogót, ha hasonló szituációban vagytok, mint mi. Krisz mindenevő, és általában igényli a húst az ételekben, én meg ugye inkább növényi alapú fogásokat választok legszívesebben, és habár egyre több vegán hely nyílik Budapesten, olyan talán kevés van, ahol egy mindenevő, és egy herbivore (növényevő dinoszaurusz :)) is talál valami finomat a fogára. Na, a Ropogó pont ilyen, vannak húsos fogások is, és vannak elképesztően finom növényi alapú menük is (mindjárt kitérek a részletekre). Ami még különlegessége talán, hogy olyannyira nyitottak, és figyelmesek, hogy a vegánnak jelölt ételek minden szempontból vegánok, vagyis a többi fogástól elkülönítve készülnek, külön olajban sülnek ki, így aki a vegánságot ilyen szinten űzi, az sem találhat kifogásolnivalót az elkészítés módjában (sem).

Mit ettünk a Ropogóban?
No és akkor lássuk, hogy miket próbáltunk ki. Viccen kívül mondjuk szerintem végigettük az étlapot, és még haza is hoztunk belőle, mert annyira jól laktunk a helyszínen, hogy a desszertet már elvitelre tudtuk kérni. És ami a helyszínen már nem fért belénk, azt is elcsomagolták nekük (lebomló csomagolásba).
Személyes kedvenceim ezek voltak:
- Quinoa sali pak-choi és gránátalma társaságában – naranccsal és tahinivel bolondították meg ezt a nagyon egészséges alapot, ebből tutira bármikor szívesen ennék, annyira jó ízkombinációt alkotott a frissítő, savanykás gyümölcs, a quinoa és a tahini.

- Mangós madársaláta – imádom, ha egy salátába gyümölcs is kerül, annyira frissítő lesz tőle, a chilitől pedig picit pikáns is lett a fogás.(Krisz közben a Bulgursalira, és a Burgonyasalira csapott le, kifogástalan volt mindkettő.)


- Szejtán csíkok – ettől tartottam kicsit, mert kevésszer ettem ugyan szejtánt, de legtöbbször nem jött be. Milyen jó, hogy adtam neki még egy esélyt! Ennek volt íze, szaftos volt, és szívesen mártogattam a szószokba, amikből a Füstös kópiát, a padlizsánt, és a veganézt is ajánlom kipróbálásra (a többi is finom, de nálam ez volt a három befutó.)

- A biztonság kedvéért a Brokkoli és a laskagomba tompurát is kipróbáltuk, nehogy éhesen menjünk haza. 😀 Mindegyik kiváló, de ha választani kellene, a brokkolit mondanám.

Desszertek a Ropogóban
Desszert nélkül hazamenni? Na még mit nem! Útravalóként kaptunk még egy Vegamisut is (OMG, nem tudom mikor ettem utoljára ilyen finom tiramisu „utánzatot”) és egy Tápiókapudingot is. Ezeket már csak itthon tudtuk megenni, mert a “desszertgyomorba” inkább rántott finomságokat pakoltunk a helyszínen. Érdemes egyébként elmenni a Múzeum körútra, és beülni egyet, mert nagyon hangulatos kis helység, jó időben akár kintre is ülhettek. Ha pedig az otthonotok nyugalmában próbálnátok ki, azt is megtehetitek, mert WOLT-on, BOLT-on, és a NETPINCÉR -en minden ételszállítónál elérhetőek.
Ez a Vegamisu valami egészen zseniális! Ha vegánként hiányzik a Tiramisu, akkor ezt mindenképpen próbáld ki! A Tápiókapuding is különlegesen fincsi volt, ráadásul eritrittel készült, ha valaki a rántott finomságok után vigyázna a vonalaira. 🙂


Az üdítős hűtőben sem a szokásos üdítőket találjátok, hanem többféle (leginkább magyar gyártótól származó) préselt gyümölcs-zöldségleveket, de persze a “szóda”kedvelők is találnak ízlésüknek megfelelő itókát mondjuk egy jó Bambi formájában.
Köszönjük a @ropogo_muzeum -nak ezt a különleges ízélményt! Ha a körúton járunk szerintem újra betérünk, és jó szívvel ajánljuk bárkinek, aki egy kis reform rántottkajára vágyik.
#sissiapproved
