Amikor elhatároztuk, hogy Jordániába látogatunk tudtuk, hogy nem a tipikus láblógatós, tengerparton koktélt szürcsölős nyaralásra vállalkozunk. Annyi élményt, kultúrát, kilométert akartunk beletenni ebbe az egy hétbe, amennyi csak lehetséges. Abszolút sikerült is tartani magunkat a kitűzött célhoz, bár sok minden így is kimaradt.
Jordániáról
Jordánia 89 342 km²-en terül el, a mediterrán és a sivatagi éghajlatnak köszönhetően szinte egész évben meleg van, a december és a január kivételével a hőmérő higanyszála minimum 15 fok környékén jár, de a nyári hónapokban gyakran 40 fok fölé emelkedik. A magyar nyárhoz szokott turistáknak nem is igazán ajánlott ezekben a hónapokban oda látogatni, mert szinte elviselhetetlen a hőség. Mi is épp azért döntöttünk egy novemberi látogatás mellett, mert akkor a hőmérséklet már épp megfelelő a városnézéshez, de a holt-tengeri és a vörös-tengeri fürdőzést is megengedi.
Nem szervezett úton vettünk részt, (bár a profi tervezéstől, és szuper időzítéstől – hála a rendkívüli szervezőkészséggel megáldott édesanyukámnak) én néha mégis úgy éreztem, mintha egy utazási iroda által szervezett nyaraláson lennénk.
A reptéren előre béreltünk autót (és ezt mindenkinek javaslom is, aki kicsit többet szeretne látni az országból, mert bár a tömegközlekedésről nem sokat tudok, annyi biztos, hogy szinte egyetlen helyi járatot sem láttunk 1 hét alatt.) Az autóátvétel alapvetően gyorsan és gördülékenyen ment, egyetlen apró malőrt leszámítva, mégpedig azt, hogy üres tankkal kaptuk meg a kis piros négykerekűt. Mindezt pedig csak akkor vettük észre, amikor az autópályán az első szállásunk felé “száguldva” rápillantottunk a műszerfalon felvillanó kis jelzésre, miszerint egy csepp üzemanyag sincs az autóban. Óriási szerencsénkre pár percen belül megláttunk egy -meglehetősen lepukkant, nem túl csábító – benzinkutat. De akkor, abban a pillanatban lényegtelen volt a külcsíny, muszáj volt néhány litert beletölteni a kis pirosba, hogy elérjünk Madaba városába. (Ammantól a fővárostól mintegy 30km-re fekvő “Mozaikok városának” is nevezett helyre.) Szóval az első pro tipp: Még ha teli tankkal is kéritek a bérleményt, csekkoljátok, hogy mi a helyzet, mielőtt hasonlóan kellemetlen szituációban találjátok magatokat.
Szép lassan félreteszed a sztereotípiákat
Igyekszem mindig nagyon nyitottan, sztereotípiáktól mentesen gondolkozni, és szemlélni a világot. Ám amikor életemben először hagyom el Európát, és egy arab országba látogatok – ahol a legtöbb nő a vallási előírásoknak megfelelően a mai napig fejtetőtől talpig kendőben jár, ahol az arab férj három feleségével indul sétálni, és ahol napi ötször szólal meg a hangosbemondóban az érthetetlen, néha hátborzongató ima – akkor nehéz kikapcsolni, vagy legalább elcsendesíteni magamban mindenféle sztereotípiát. (A kendő egyébként egyéb, igencsak praktikus funkciót is ellát. Egyik autókázás során a szomszédos járműbe átpillantva annyit láttam, hogy egy fiatal (fején kendőt viselő nő) headset nékül telefonál. Ebben ugyan nincs semmi különös, azonban neki mindkét keze a kormányon volt, a telefonja vége pedig a kendő alól kandikált ki.)
Az első estéken a hotelből a sötét utcára kilépve általában egyedüli turistaként találtuk magunkat a helyiek között. Ilyenkor kicsit mindig megingott a fene nagy bizalmunk. Próbálom leírni a képet, ami ilyenkor fogadott: hordókban tüzek égnek, körülötte fiatalok, idősek beszélgetnek, csicseriborsót sütnek, vagy csak szívják a cigarettát. Megszólítanak, odamennek hozzád, bámulnak. Nem tudod hova tenni, nevetnek, reméled, hogy nem rajtad, de annyira nem is számít. Az autók tülkölnek, driftelve közlekednek, és te arra gondolsz, hogy inkább már visszamennél a biztonságot jelentő hotelbe, meg arra, hogy hálás vagy amiatt, hogy valóban csak térd alá érő nadrágokat, és ujjas pólókat tettél a bőröndödbe, mert gyakran még így is furán néznek ránk. Az volt az érzésem néha, hogy itt a nőknek sötétedés után kijárási tilalmuk van, egy kezemen meg tudnám számolni, hogy hány nőt láttam az utcán este, vagy egyáltalán hány dolgozó nőt láttam a boltokban, üzletekben akár napközben is. Az utóbbi szám a nullához konvergál, ugyanis sem pénztárban, sem kávézóban, étteremben nem láttunk egyetlen nőt sem az ott töltött idő alatt.
Az arabokról
Viszont tényleg mindenki nagyon kedves, és segítőkész, ennek ellenére nagyon nehéz levetkőzni az európai gátakat, pedig az elejétől az volt az érzésem, hogy ha képes leszek elengedni a bizalmatlanságot, a sztereotípiáimat (amik minden igyekezetem ellenére ott bujkáltak bennem), akkor sokkal jobban is tudnám érezni magam, sokkal jobban meg tudnám élni ezt a kultúrát, élvezni tudnám ezt a fajta vendégszeretetet, ami szinte ösztönösen árad belőlük.
Szerencsére nem kellett sok idő, a kedves, barátságos, figyelmes arabok gyorsan elaltattak bennem mindenféle gyanút, és a kezdeti bizalmatlanságom gyorsan szinte feltétlen bizalommá formálódott. Először gyanakodva méregettem a madabai hotel recepciósát, amikor a további útitervünkről “fagatózott” vagy az érdekelte, hogy van-e már szállásunk a hét elkövetkező napjaira. De aztán rá kellett jönnöm, hogy csupán nevezetességeket, rövidebb utakat, kedvezményes belépőket akart ajánlani pusztán vendégszeretetből.
Megtanulod értékelni a csapvizet
Óriási csapvíz fan vagyok, a legfinomabb nyilván otthon az “én kis falumban” (de tényleg!) viszont évek óta Pesten is csak csapvizet iszok, ezért mindig nehéz megbarátkozni a gondolattal, ha ezt adott helyen a vízminőség miatt fel kell adnom. Ilyenkor ugye a palackozott víz az alap (nagyon jófejek voltak egyébként ebben is, szinte mindegyik szálláson kérés nélkül biztosítottak nagy üveges ásványvizeket). Ahol ilyenkor még el lehet csúszni, az a fogmosás. Nem akartam kockáztatni, palackos vízzel mostam fogat/arcot, és minden alkalommal arra gondoltam, hogy milyen szerencsések vagyunk mi itt Magyarországon, mert megnyitjuk a csapot, és kiváló minőségű vízhez jutunk, csak ezt talán nem értékeljük eléggé, amíg nem helyezzük perspektívába. Nekem azóta is nagyon sokszor eszembe jut, amikor itthon megnyitom a csapot, és töltök magamnak egy pohár friss vizet.
Madaba-ban kifejezetten sok látnivaló nincs (szerintem), de a Mozaiktemplomot érdemes megnézni, és sétálni egyet a városban, körülnézni a kis boltok kirakatában, megfigyelni a helyieket.
Elképesztő kontrasztokkal lehet találkozni. Az egyik utcában európai szemmel nézve is normál kinézetű alacsony fehér kockaházak, hotelek, boltok, pár utcával lejjebb pedig összetákolt sátrak, ponyvákból, fémlemezekből, kerékabroncsokból összerakott kis viskók állnak az üres telkeken, vagy a szomszéd ház falának támasztva. Laknak vajon bennünk? Így élnek emberek a város közepén? Víz, áram, minden nélkül? Megint elgondolkodsz, és kicsit perspektívába helyezed a dolgokat. (Fotót csak a városon kívüli tákolmányokról lőttünk, de higgyétek el, hogy a város közepén is hasonló építményekbe lehet „botlani”.)
Jerash/ Dzseras
Az ókori kereskedelmi város utcáit járva hirtelen elfelejti az ember, hogy Jordániában jár, sokkal inkább van olyan érzésünk, mintha valahol az ókori Rómában sétálgatnánk. Bámulatos oszlopok, és építmények emlékeztetnek rá, hogy évezredekkel ezelőtt, a modern technológia előtt is zseniális építészek, és művészek munkálkodtak azon, hogy hátrahagyjanak valami fantasztikusat az örökké valóságnak. Bár talán nekik adott pillanatban nem az járt a fejükben, hogy hány Intsa-kompatibils kép fogja majd megörökíteni munkájuk gyümölcsét.
Nebo-hegy
„Isten e hegy tetejéről mutatta meg Mózesnek az Ígéret Földjét”. Ha már erre jártunk, mi is megnéztük magunknak az Ígéret földjét, meg a rézkígyó szobrát, ami állítólag kígyómarás ellen véd a következő módon: ha megmar egy kígyó, csak rá kell pillantanod a szoborra, és máris meg vagy mentve. Bennem csupán egyetlen kérdés merült fel, mégis hogy a bánatba pillantasz rá a szoborra, ha teszem fel a hegy lábánál mar meg egy kígyó (vagy a város másik végében)? Ehhez ugyanis fel kellene vonszolnod magad a hegy tetejére anélkül, hogy megmurdelnél… na mindegy, biztosan én vagyok csak ilyen szkeptikus. Mindenesetre ha már eljutottál idáig, kémlelj körbe, a kilátás pazar. Less be a templomba is, de persze csak ha nincs nálad fegyver…
A Jordániaia utazás második részét ITT éred el. Olvasd el, hogy milyen izgalmakban volt részünk Ammanban! Ha pedig rögtön a legizgalmasabb részhez ugranál, akkor KATT IDE.
