Mallorca 4

1. nap – Érkezés Mallorca szigetére és általános információk

Szeptember elejére foglaltuk le a nyaralást Mallorcára. Az időjárás még ősz elején is csodásnak ígérkezett és arra gondoltunk, hogy talán kevesebb lesz a turista is az offszezon elején (ebben mondjuk tévedtünk, az offszezon ott valószínűleg később kezdődik csak. A gépünk 1,5 órát késett mert a térségben tomboló DANA vihar/hurrikán miatt nem kaptunk felszállási engedélyt. (Akik Spanyolországból, vagy arról a részről akartak útnak indulni repülővel, eléggé szerencsétlenül jártak, ugyanis nekik törölték a járatukat, mi csak késéssel indultunk. Ez megint egy rázósabb út volt, no nem annyira, mint amikor Balira utaztam, de a turbulencia miatt szinte végig voltak rázós részek, így számomra viszonylag parásan telt a levegőben töltött 2,5 óra (Sziszi).

Viszonylag nagy volt Mallorca reptere (Budapesthez képest legalább is mindenképpen) így körülbelül 15 perccel számolni kell a kijutáshoz. Semmilyen ellenőrzésen nem kellett itt már átmennünk, csak fogtuk a cuccainkat és kisétáltunk a kellemesen meleg 28 fokba este 7 kor.

MallorcaIMG 1558

A szállásunk Les Meravelles-ben, Palma városától délre volt, így az A2-es buszt kellett megtalálni ami konkrétan a hotelünk előtt tett le minket. Igyekeztünk sok infót összeszedni a tömegközlekedéssel kapcsolatban, mert nem akartunk autót bérelni. Posztokban olvastuk, hogy a buszokon működik egy bankkártyás be-ki csekkolós rendszer, viszont úgy tapasztaltuk, hogy ez nem minden járaton működik így. A reptéren például egy kis automatából tudtunk jegyet venni, a belvárosi járaton a buszsofőrtől tudtunk készpénzért (2 Euro-ért) vonaljegyet venni, és a távolsági járaton tudtuk először kipróbálni ezt a bankkártyás be-ki csekkolós rendszert. Ennek az a lényege, hogy felszálláskor lecsippantod a bankkártyádat, utazol ameddig akarsz, majd leszálláskor is lecsippantod a kártyát és a rendszer a nap végén összegzi neked az aznapi utazásaidat, és azt lehúzza róla.

A szállásunk a Capi Tent Playa volt, a cikk végén kicsit hosszabban is értékeljük.

Mallorca – első benyomás, közbiztonság, németek

Szuper élmény volt, hogy a tengerpart kb. 3 perc sétára volt a szállásunktól. Az élet ezen a részen többnyire a part melletti sétányon a Carretera de l’Arenal utcán zajlik. Rengeteg étterem, változatos konyhák kajái, bárok, mini boltok. Hallottunk róla, hogy sok itt a német turista, de döbbenet volt látni ezt a valóságban. Gyakorlatilag olyan volt, mintha Mallorca ezen szegletén belül egy kis Németország, vagy egy kis Berlin bújna meg. Dübörgő német zene, bratwurst és currywurst minden mennyiségben, sör és lengedező német zászlók, amerre a szem ellátott. Sokszor alapból németül szóltak hozzánk a pincérek, mert eleve azt feltételezték, hogy ezen a városrészen belül csak németek lehetünk. A cikk végén van egy étterem ajánlási lista, hogy melyik helyeket szerettük és miért!

MallorcaIMG 1645 edited

Szerencsére a szállásunk éppen kellő távolságra volt ettől a résztől, így a dübörgő zene és a hőbörgő németek hangja hozzánk már nem ért el, de az éttermek miatt sokszor megfordultunk, átsétáltunk ezen a területen. Ez épp elég volt ahhoz, hogy azt mondjuk, nem érdemes ezen a területe szállást foglalnod, ha nyugalmas nyaralásra vágysz. Alapvetően S’Arenal területét érdemes elkerülni, de inkább azt mondanánk, hogy a Tent Capi Playa-tól délebbre fekvő hoteleket már érdemes lehet elkerülni.

Mallorca közbiztonság

Itt is jelen vannak az utcai árusok napszemüveggel, sapkákkal, kamu órákkal. Nem erőszakosak, de odajönnek, bepróbálkoznak, miközben sétálsz, vagy strandolsz. Jó pár posztban olvasni lehetett, hogy a közbiztonság erősen hullámzó Mallorcán, és nem árt extrán vigyázni a dolgainkra. Azon a részen, ahol mi voltunk alapvetően biztonságban éreztük magunkat. Az alábbiakat azért érdemes betartani: a nagy utcai tömeget/ összeverődéseket kerüld el, ha valaki az utcán trükkökkel, kártyajátékkal, itt a piros-hol a piros játékkal szórakoztatja a népet, élj a gyanúperrel, hogy esetleg egy társa közben körbejár és elemel ezt-azt a zsebekből. Az értékeidet ne hagyd kilógni a zsebedből, a strandon ne hagyd őrizetlenül a cuccaidat, értékeidet, ezeket betartva nem nem lesz gond. 🙂

Reddit-en a helyiek a következő részeket ajánlják elkerülni: Son Roca, El Hoyo, Carrer de Jorge Sepúvelda, Son Gotleu, Son Riera. De őszintén szólva S’Arenal kisebb utcái se voltak bíztatóak, úgyhogy mi ezeket a részeket messziről elkerültük. Az alábbi térképen be is jelöltük ezeket, hogy véletlenül ne tévedjünk oda.

mallorca

2. nap – Palma Aquarium

Rossz idő esetén kiváló program a Tropicariumhoz hasonló intézmény, a Palma Aquarium. Jegyet online pár kattintással meg lehet venni, akár a helyszínre érve is érdemes online jegyet vásárolni, mert ahogy tapasztaltuk az online jegyes sor sokkal gyorsabban halad, hiszen csak fel kell mutatni a QR kódod.

Érdemes a Cinema 3D opciós verziót kérni, a pár perces mozi igazán lebilincselő. Alacsony elvárásokkal ültünk be, de elképesztő 20 percet néztünk végig a bálnák rejtélyes életéről, kommunikációjáról. A 3D élmény elképesztően jó volt! A kinti részen is érdemes tenni egy sétát, gyönyörű tavirózsák, és egy teknős „simogató” is van.

MallorcaIMG 1509

Alapvetően egy nagyon jó hely, ha jól láttuk bizonyos számú embert engednek be egyszerre, hogy ne váljon túlzsúfolttá, de arra azért számítani kell, hogy főleg az elején sorba kell majd állni, hogy közelről is megnézhesd az akváriumokat. Később a nagyobb tereknél már nem lesz ilyen zsúfoltság érzésed.

Nagyon érdekes ilyen közelről szemlélni ezeket az egzotikus állatokat, tök jó a Jungle rész is, ahova érdemes kisétálni egy körre. A nagy cápás részen érdemes elidőzni, mert búvárok is le szoktak menni, etetés is van így lesz egészen szürreális élményben lehet részed, miközben a búvárok mindenféle védelem nélkül halakat etetve úszkálnak a cápák között.

Az volt az egyetlen negatív érzésünk az Aquarium-ban töltött idő alatt, hogy habár a környezetvédelem sok helyen ki van hangsúlyozva, azért a kijárat egy hosszú shop labirintuson keresztül érhető el, ami tele van ázsiából importált műanyag termékekkel, szuvenírekkel és kacatokkal.

3. nap – Palma belvárosa

Még mindig nem volt az igazi a napsütés, úgyhogy strandolás helyett úgy döntöttünk, hogy kihasználjuk a lehetőséget, és ellátogatunk Palma-ba és megnézzük a katedrálist is. A 25-ös busz nekünk jó opció volt átszállás nélkül, és majdnem a katedrális előtt tett le. Őszintén szólva mi végül csak kívülről néztük meg, de ha érdekelnek az ilyen típusú épületek, látványosságok, akkor biztosan megéri bemenni is!

Mallorca

Fotó tipp: érdemes a buszmegállótól visszasétálni a Parc de la Mar-ba, ahol hatalmas zöldterület van és nagyon szép pózolós képeket lehet csinálni. Pontos Google Maps koordináta ide kattintva!

(Innen a belváros fele sétálva találtok útközben egy mosdót is, ami nem fizetős, csak becsületkasszás.)

Tettünk egy kisebb sétát a belvárosban: a katedrálistól egyből felfelé a Pg. del Born-on, majd Av. de Jaume III és vissza a Pg. de Mallorca utcán a folyónál, majd a hatalmas pálmafák alatt véget ért a kör a Passeig de Sagrera-nál. A folyónál a parkban érdemes leülni egy kicsit elidőzni.

Ezek után jött az ötlet, hogy megnézzük a Sóller favasút indulási helyét, hogy ne reggel tévedjünk el. Milyen igazunk volt! Nem volt teljesen egyértelmű, hogy hova kell menni, úgyhogy érdemes előre lecsekkolni akkor amikor épp nem rohansz a vonatra. Sóllerbe illetve Valdemossa-ba az 5. napon vonatoztunk el, így érdemes tovább olvasnod a bejegyzést, ha érdekelnek a romantikus spanyol kisvárosok.

Nem időztünk sokat Palma városában, mert a napocska végre kidugta az orrát a felhők mögül, úgyhogy a tenger egyre csalogatóbbá vált számunkra. Így visszamentünk ebédelni és strandolni.

4. nap – Relax és strandolás Mallorcán

Egy teljes nap pihenést, strandolást és leginkább semmittevést terveztünk a 4. napra. Így is tettünk, lesétáltunk a tőlünk mintegy 2 perc sétára levő tengerpartra, elfoglaltunk két szimpatikus napágyat, elővettük a magunkkal hozott könnyed nyári regényeket és belefeledkeztünk a naptej illatú nyárba (vagyis őszbe, de ez részletkérdés). A napágyak + az ernyő bérlése egy napra 16 Euróba került, mivel az egész napot itt töltöttük, ezért nekünk ez abszolúte megérte. Sokan jöttek a partra saját ernyővel (Spar Supermercato üzletekben 25-30 Euro körül voltak amit utána akár el is lehetett volna adni, de mivel nekünk kb 1 napunk volt ilyen semmittevős strandolós, nekünk így se érte meg sajátot venni.)

A tengerparton kb 300 méterenként volt egy bisztró/bár ahova be lehetett ülni enni, inni, vagy épp el tudtunk menni kulturált körülmények között a mosdóba. A kaja minősége és mennyisége teljes meglepődés volt, teljesen kielégítette az igényeinket, plusz az ára sem volt vészes. Ha ezen a részen szállsz meg, akkor abszolúte ajánljuk, hogy egy könnyű ebéd erejéig látogass meg egy ilyen kis bisztrót.

5. nap – Sóller és Valdemossa

A solleri vonatjegyet előre meg lehet vásárolni online – és ha tudod, hogy pontosan melyik nap, amikor szeretnétek menni, akkor a sorbanállást elkerülendő érdemes is megváltani a jegyeket. Amikor mi észbe kaptunk, hogy na akkor a következő két nap valamelyikén jó lenne kirándulni Sollerbe, már nem tudtunk online jegyet venni, így kénytelenek voltunk viszonylag korán kelni és személyesen megvenni a jegyeket aznapra. (Fontos, hogy jegyet a pénztárból csak aznapra adnak, előre kizárólag online van lehetőség a vásárlásra.) Ha időben érkezel, akkor még van esélyed megvenni a jegyedet a következő vonatra (legalább is szeptemberben, főszezonban én biztosan nem kockáztatnék, inkább jó előre megvenném online a jegyeket.)

MallorcaIMG 1638

A vonaton kicsit szűkös a hely, viszont van egy trükk, ha egymással szembenéző ülést látsz aminek az egyik fele üres, akkor a támlán levő vas rudat megfogva egy mozdulattal át lehet húzni a támlát a másik oldalra és a máris lesz helyed a menetiránynak megfelelő irányban úgy, hogy közben nem kell szemben ülnöd senkivel.

A vonat az út végéhez közeledve megáll pár percre, hogy elengedje a szembejövő forgalmat, ekkor a völgy és a hegyek csodás látványa tárul a szemünk elé. Le is lehet szállni kicsit a járműről, hogy megcsodáljuk és fotókat készítsünk Soller városáról madártávlatból.

MallorcaIMG 1631 edited

Sóllerbe érve az állomás kijáratánál akár fel is lehet szállni a villamosra ami a kikötőbe visz, de szerintünk érdemes tenni egy sétát a városban. Egy fagyi, kávé, üdítő biztosan jól fog esni a nagyjából 1 órás vonatút után.

A villamosra sokan várnak, úgyhogy szemfülesnek kell lenni, hogy fel tudj szállni, de egymás után több villamos is érkezik, úgyhogy aggodalomra nincs ok. A jegyet előre meg lehet váltani Palma városában a vasútállomáson, ezt azonban csak akkor tudod megtenni, ha a vonatra is retúrjegyet váltasz, és azzal együtt megveszed az oda-vissza villamosjegyet is, külön villamosjegyet Palmaban nem tudsz váltani. De ha nem akarsz visszafelé vonattal jönni (mint ahogy mi sem tettük) akkor elég Palmaban megváltani a Sóllerbe szóló jegyet, majd Sóllerbe a villamoson meg tudod venni a kalauztól a jegyedet.

A kikötő, ahova elvisz a villamos nagyon hangulatos! Érdemes felsétálni valamelyik oldalon, hogy messzebbről és fentről is elénk táruljon a látványa. Itt is rengeteg étterem és kávézó várja, hogy kipróbáld!

Valdemossa

Sóllerből busszal mentünk tovább Valdemossa romantikus kis városába. Szerintünk ez volt a legszebb mind közül, ráadásul az ide vezető busz úton elképesztő látvány tárult elénk, hiszen a hegyen át vezető szerpentinen kanyarogva egyszer a tengert láttuk, egyszer pedig az égbolt felé meredező hegyeket. Valdemossában hangulatos kis utcák, cserepes zöld növényekkel borított falak, parkok vártak minket. Érdemes itt is eltölteni legalább 1,5-2 órát, amíg bejárjuk a kis várost, közben csodás mini freskókat, festett csempéket figyelhetünk meg a falakon.

6. nap – Kerékpár bérlés

Rengeteg fakultatív programlehetőség van (a GetYourGuide oldalon mindenképp nézz körbe). Mi most maradtunk egy egyszerűbb bringa bérlésnél (Differental helyre mentünk be, sok kerékpár opciójuk van: trekking, elektromos, BMX, amit akarsz), elbicikliztünk Palma külső részéig, majd onnan lementünk El Arenal-ig egy fagyi erejéig. De ha te kicsit extrémebb kalandokra vágysz, akkor válassz akár egy jet-ski, vagy egy parasailing programot, mert arra is van lehetőség, ha quad túrára mennél, akkor fontos, hogy a jogsidat is vidd magaddal.

Biciklizéshez szuper a Carreter de la l’Arenal (part melletti út) elég széles és jól elválasztott a gyalogosoktól, a Palma felé vezető irányba nagyon jól ki van találva, változatos emelkedőkkel, és olyan helyeket is láthatsz a bringaútról amit alapvetően nem vennél észre, mert autóval/busszal az autópályán visz az út, itt pedig a helyiek lakta övezeten tekerhetsz át, ráadásul a part is változatos. Hol sziklás, hol homokos, néhol nudista strandokkal tarkított részeken visz a bringaút. 😀

Az El Arenal felé vezető irányba a bringa út egy idő után egyesül az autó úttal, ráadásul itt annyira nem sok a látni való, bár elvileg Cala Pi felé szép és érdekes út vezet, sok zöld területtel, de ezt mi már nem vállaltuk be aznapra. Inkább visszatértünk a saját strandunkra és lógattuk kicsit a lábunkat, megnéztük az utolsó naplementénket a parton és elfogyasztottuk az utolsó mallorcai vacsinkat, majd nyugovóra tértünk, hiszen reggel 7-kor indult vissza a gépünk Budapestre, ami azt jelentette, hogy kb 5-kor már a reptéren kellett lennünk, vagyis hajnali 4 -kor keltünk (Köszi Ryanair…)

Mallorca 20

7. nap – Vissza a reptérre

Reggel 5-kor nem maradt más választásunk, mint taxit kérni, mert az első busz 5:30-kor ment. Érdemes a hotel recepción szólni, hogy kérjenek nektek taxit, mert az nagyobb eséllyel lesz „metered” alapú számlázás lesz a reptérre is, nem pedig hasraütés szerű.

Uber applikáció: már érdemes regisztrálni az utazás előtt az app-ba, és bejelentkezni az első nap Mallorcán, mert ki fogja írni, hogy akkor tudsz taxit rendelni ha már pár napja ott vagy (vagy valami hasonló értesítés jött). Ráadásul kérj is egy taxit, ekkor ki fogja írni hogy várj 30 percet verifikáció vagy valami miatt. Utána jön értesítés, hogy letelt az idő most már végre kérhetsz taxit! Mi ezt az utolsó nap reggel 5-kor próbáltuk indulás előtt…nem jött össze 🙂 Nem tudom velünk miért szúrt így ki az app, mert amikor még itthon elérhető volt az Uber használtuk már, tehát volt adata rólunk. De a recepciós ahogy kattintott 3 percre rá már jött is a transzfer, szóval érdemes inkább biztosra menni, főleg ha reptérre mész.

Összegzés

Az egyik legjobb nyaralásunk volt együtt – ha nem a legjobb! Szuper jól éreztük magukat, pihenni mentünk és ezt hoztuk is, nem zsúfoltuk túl a napokat, nem éreztük kötelességünknek, hogy mindent is megnézzünk, volt lehetőségünk pihenni és csak élvezni a nyaralást, nagyon ránk fért már egy ilyen kiruccanás. Ha tehettük volna, akkor maradtunk volna még pár napot. Egyáltalán nem bántuk, hogy nem béreltünk autót, és nem vettük nyakunkba az ezzel járó stresszt. Simán el lehet lenni 1-2 hetet a szigeten, lehet menni hajózni vagy a hegyekben kirándulni, szóval lehetőség az van bőven, de úgy gondoljuk, hogy akinek időben vagy költségben csak ennyi fér bele, annak is nagyon megéri ellátogatni Mallorcára.

Étteremtippek, szállásunk Mallorcán

Capi Tent Playa hotel

A 401-es 4. emeleti szobát kaptuk erkéllyel szuper kilátással és káddal a teraszon 😀 (helló nászutas „lakosztály)”. A szoba tiszta, bár nem túl nagy és sajnos hűtő sincs, de 2 főnek ennyi időre tökéletesen megfelelő. A széf fizetős extra szolgáltatás, de alapvetően biztonságos a hotel is. A hotel applikációjába érdemes bejelentkezni, azzal működik a Chromecast is, hogy ha néznétek valamit (Netflix, YouTube stb – iPhone-on is működik). Az app-ba elvileg digitális kulcs is lett volna, valamiért nekünk ez nem jelent meg, de annyira nem firtattuk, viszont live chat is van a recepcióval.

A reggeli 8-13 között van, ez alatt az idő alatt akárhányszor odamehetsz enni, csipegetni valamit. Ebédidőben kicsit tartalmasabb opciót is tettek ki. Többnyire inkább német szájíz szerint vannak elkészítve a dolgok, de nagyon változatos. Rengeteg fehérjeforrás: tojás, tükörtojás, rántotta, kolbászok, szalonnák, joghurtok. Péksüteményekből, kenyérféléből is sok opció volt, pirító elérhető. Müzlik, gyümölcsök, laktózmentes és növényi tej (szója) opciók is voltak.

A kávégép viszont botrány rossz kávét adott 😀 kávésznoboknak nem ajánlott a közelébe menni. Van viszont egy külön darálós Nescafé gép ami 1,0 – 1,8 euró között készít kávét, nekünk ez volt a járható út.

Ha 12 körül mész le újra kajálni akkor új opciók is vannak, utolsó előtti nap pl. burger alkatrészek voltak kipakolva amit aztán kedved szerint összepakolhattál.

Pro tipp hotelfoglaláshoz: Ha nem vagy magas szintű Booking felhasználó (tehát nincs nagyobb kedvezményed csak azért, mert a Bookingon keresztül foglalsz) akkor a Bookingot érdemes csupán keresésre használni, és ha megvan a szimpatikus szállás, akkor keresd fel közvetlenül a weboldalukat, mert sokszor eleve olcsóbba tudsz közvetlenül foglalni, ráadásul ha épp kifogsz náluk valamilyen kupont, vagy szezonális kedvezményt, akkor sokkal jobban jársz. Mi is így tettünk, és 25-30%-os spóroltunk a Bookingos árhoz képest!

Étterem tippek Mallorcán

Les Mervelles városrész

  • Mikel & Pintxo: Van az itallapon különleges helyi sör is, illetve az ételek kiválóak. A tofus pad thai finom, bár ici-picit túl sós volt, viszont a silken tofut használtak, ami nagyon különlegessé tette. De ha beültök enni és nem kint az utcán csak egy italt akartok, akkor a pincér azonnal hozni fog egy üveg vizet amit felszámol, ha ezt nem kéred, jelezd 🙂
  • El Patio: A hotelünk szomszédságában elhelyezkedő kerthelységben egy óriási mindent bele Paella-t ettünk mindenféle hússal, hallal, zöldségekkel. Ha szereted a tenger gyümölcseit, akkor érdemes ezt választanod, mindenféle érdekes evőeszközt is fogsz kapni hozzá, hogy ki tudd bontani a rákollót és társait. Mi ezzel elég sokat szenvedtünk, szóval inkább csak kóstolgattuk, maga a rizs jól volt elkészítve. Paellát egyébként 2 fő alatt nem készítenek/szolgálnak fel, legalább is azokon a helyeken, ahol mi néztük legalább 2 főnek kellett rendelnie ahhoz, hogy elkészítsék. A margarita koktél viszont nagyon nem volt itt jó, így inkább ne válasszátok.
  • Bonito Coctail Bar: Finomak és különlegesek a fogásaik, hamburgertől kezdve a sushin és a burriton át a steakig és a tésztaételekig minden megtalálható az étlapjukon, a koktélok is itt voltak a legjobbak amiket Mallorcán kóstoltunk. A Frozen Mango Margarita TÖKÉLETES! A Pina colada mocktailt pedig szinte kötelező kipróbálni, kókuszkrémmel és ananásszal készül, isteni finom krémes, felér egy desszerttel.
  • Balneario B09: Ahogy fentebb írtuk, ez egy nagyon szuper hely a strandon kaja és ital szempontból is. Valójában ez egy lánc, vagy nem is tudjuk minek evezzük, de párszáz méterenként található egy-egy Balneario egység a part mentén. Ha csak inni akarsz akkor a szomszédos boltokból valószínűleg olcsóbban kapod a hideg italokat, úgyhogy csak akkor ülj be ha enni is szeretnél. Néha spanyol zene szól ami hangulatos, néha német mulatós, az már annyira nem tetszett.
  • El Chiringuito Beach: Nagyon jó igazi trópusi hangulat, élő DJ szett. Az ital és az étel minőségi! Ha egy kis Spanyolországot akarsz a multikulti között akkor mindenképpen ajánlott! Szintén nagy kedvencünk volt a Bonito mellett.
  • CIRO coffee-drink-food olasz étterem: Igazi olasz hangulat olasz személyzettel, a kaja is olasz elvárásoknak megfelelően készül. Ha harapni akarsz valamit vagy csak egy jó kávét, akkor big like!
  • Spaghetteria Casa Leone: Ez is olaszosabb hely, nem egy különleges hely, de ha olcsóbb kajára vágy és szereted az olaszos ízeket, tökéletes választás lehet egy ebédhez.
  • Natur Poke Beach Ca’n Pastilla: Kellemes élmény, kiváló árak! Az asztalon van egy QR kód, ami egy „webshop”, rendelsz és hozzák is elég gyorsan a kaját. Nagyon jól összeválogatott alapanyagokat tartalmaznak a poke bowl-ok és itt volt Damm Lemon is, ami egy elég jó ízvilágú citromos sör (Krisz: még talán 2005 körül ittam hasonlót Németországban, azóta kerestem ezt az ízvilágot).

Sóller belváros

  • Ca’n Pau: Fagyizó, kávézó a belvárosban, ahonnan szuper kilátás nyílik Sant Bartomeu Church-re. Érdemes bemenni a pulthoz, ha kérni szeretnénk valamit, mert a pincérek nem biztos, hogy odamennek felvenni a rendelést.
mallorca

Sóller kikötő

  • Fergus Style: ez egy hotel aminek étterem része is van, nagyon jó étel lehetőségekkel, szép adagokkal, szuper kilátással a tengerre!

Palma belváros

  • Rivareno Gelateria: nem érdemes nyitásra menni (12-13 körül), mert a fagyi ott helyben készül és egyrészt kicsi lesz a választék, másrészt nem lesz annyira megfagyva, a melegben 30 mp-en belül folyni fog és csak inni lehet. Ezt megjártuk 🙂 Illetve ha nem szereted, hogy nem látod előre a fagyit (ilyen kis fém fedeles küblikben van) akkor ne ide menj fagyizni.
  • Cappuccino Plaza de Cort: itt csak egy jegeskávét ittunk, hangulatos kis hely a téren. Szóltak előre, hogy 1 óránk van ücsörögni, mert foglalás lesz utána, teljesen korrektek voltak!

Tetszett a bejegyzés? Olvasgass még tovább az utazós blogcikkek között: